Rettentő feszült heteken vagyok túl. Legszívesebben hibernálnám magam január elsejéig; idén már nem szeretnék idegeskedni… Nem minden probléma oldódott meg teljesen, pedig jó lenne lenyugodni végre.
Ami biztos: Bő két hét múlva ideiglenesen albérletbe megyünk, egyszerűen nem volt időnk lakást keresni. Sajnálom a mostanit, de hát tovább kell lépni. Terv szerint folytatjuk a keresést, nem hiszem, hogy élvezni fogom az átmeneti helyzetet.
Ami egy időre biztos: Egyelőre maradok a jelenlegi munkahelyemen. A sok meló és egyéb feszkó mellett nem is volt időm, hogy tiszta fejjel mérlegeljem az állásajánlatot, amit kaptam. A második megbeszélésen meg sem vártam, hogy a fizetésre terelődjön a szó, mondtam, hogy most nem tudnék jó szívvel eljönni. De azért csábítgassanak mondjuk tavasszal, hátha…
Ami bizonytalan: Van-e közös jövőnk Kistündérrel? Szeretnénk mindketten, de egyre többször tűnik úgy, hogy nem egy nyelvet beszélünk. Emellett lehúzzuk egymást, nem tudunk erőt adni a másiknak, ha arra lenne szüksége, és nem tudunk közösen problémát megoldani. Mindenesetre a remény megvan, hogy csak a sok feszültség miatt buknak ki mostanában gyakran a negatívumok. Hú, pedig nagyon szép volt minden még bő egy hónapja, amikor váratlanul úgy tűnt, hogy hamarosan hárman leszünk… És most is önkéntelenül puszira csücsörül a szám, ha a szemem sarkából rásandítok, ahogy pokrócba burkolózva nagy komolyan olvas a kanapén 🙂
Lényeg a lényeg: még egy ilyen hónapot nem kívánok magunknak!