Májusi beszámoló

2009 május 24. | Szerző: mezgaaladar

Nagyon régen írtam már, de nehogy már elteljen egy hónap blogolás nélkül! Az előző bejegyzés óta aktuális maradt természetesen a legfontosabb, a LÁV-tényező Kistündérrel. Imádjuk egymást! Sajnos aktuális még a sok munka is. Nagyfőnökömvezérigazgatónkcégtulajunk úgy látszik, most eszmél a válság hatása alól, és visszatér szokásos delegálási módszeréhez, miszerint egy ötszavas emailben (semmi kérés, “lécci”, ááá…) háromhetes munkát ad ki az amúgy is meglévők mellé. Természetesen doktori disszertáció minőségben kell neki minden, ráadásul a végén nem is nagyon köszöni meg. Mindegy, ő kenyéradó gazdánk, nagy felelősség, nagy feszkók nála is, úgyhogy nem morgok. Amúgy meg igazából korrekt és elismert szakember.

Egyetemi tanítás, osztálytali, legénybúcsú és esküvő (ez utóbbi kettő M barátomé) is rendben lezajlottak. Mindig, amikor látom, hogy mekkora feszkó és meló egy esküvő megszervezése, és igazából az ifjú pár sem felszabadult közben, hanem végig idegeskedik, hogy a rokonoknak minden jó legyen (haverok alapból elbuliznak magukban), akkor megfogadom, hogy ha meg is házasodom valaha, biztos, hogy nem rendeznék ilyen nagyszabású eseményt. Biztos vagyok benne, hogy az esküvő-ipart nagy részében a rokonoknak / szokásoknak való megfelelés kényszere működteti. Én ezt viszont nem szeretném! Szerencsére ezt a hozzáállást Kistündér is osztja. Sőt, szerinte elég egy eljegyzés is, házasodni lehet majd akár jóval később is. Szimpatikus hozzáállás – ezért pluszban imádom! 🙂

És a hónap híre, hogy végre vége a lakásvásárlás miatti többhónapos feszkónak. Sikeresen továbbpasszoltam az új lakásomat egy új vevőnek, még mielőtt aláírtam volna a végszerződést. És még anyagilag is jól jártam 🙂 Igazából sajnálom, hiszen én már kb. hat-hét éve tudom, hogy valami nagyon jó fog épülni azon a helyen, így nagy örömmel vágtam bele még 2007 végén. Igen ám, de most válság van, és nagyon ki lettem volna centizve / le lettem volna nullázódva a hitelfelvétellel, ami elkedvtelenített. Így – bár lemondva régi álmomról – kerestem gyorsan valakit, aki beszáll a helyemre. Most nagy nyugi van ezen a téren, semmi határidő nem köt minket, de azért már nagy örömmel böngészgetjük (főleg én) a lakásokat. Aztán majd eccercsak… 

Vagyok, de…

2009 április 15. | Szerző: mezgaaladar

…nincs időm, és igazából nagy lelkesedésem sem írni. Persze, szeretném fenntartani az érdeklődést irántam, ezért íme a főbb aktuális topicok az életemből 🙂

– Lakásvásárlás sorozatos műszaki egyeztetésekkel, anyag- és bútorválasztással, valamint hitel-utánajárással. És mindeközben lehet, hogy mégsem veszem meg, vagy nem költözünk oda, de ez nagyon cifra, el sem kezdem leírni… Sokesélyes, ez a lényeg – és egy szűz jegyűnek ez önmagában elég ok a feszkóra 🙂

– Munka két ember helyett. D kollégám ugyanis e hónaptól már máshol dolgozik. Én pedig az elmaradó bónusz miatt egyharmaddal kevesebb fizuért megkaptam az ő munkáit is…

– 15 éves gimis osztálytalálkozó megszervezése önszorgalomból. Most szombaton lesz!

– M barátom legénybúcsújának megszervezése, elég rendhagyó programpontokkal. Itt azért volt segítség is. Most pénteken lesz!

– Egyetemi tanítás, mostanában aktuális házi dolgozat és zh-javításokkal. És 37-en vannak…!

– És mindeközben láv a köbön Kistündérrel. Olyan jó minden, hogy néha félek, hogy egy romantikus pillanatban véletlenül megkérem a kezét 🙂

Díj

2009 április 4. | Szerző: mezgaaladar

Díjat kaptam Nyuszitól, sálálá…! Mert hogy jó fej vagyok, igaz barát, szuperblogger, meg minden más jóság 🙂 Íme: 

Küldöm a “szokásos” társaságnak: Jácintnak, NetAngelnek, Beccynek, ‘Pillának, Phoebenek, Corradoranak, Pasikinnek (és vissza Nyuszinak + persze mindenki másnak is). Kíváncsi vagyok, mikor veszik észre 🙂

További jó tavaszt mindenkinek! (Észrevettétek, hogy megint kimaradt a +5 és +20 fok közötti átmeneti időszak…?)

Dilemma a köbön

2009 március 31. | Szerző: mezgaaladar

Olyan nagy dilemmában vagyok, hogy egyelőre el sem kezdem részletezni. Sokváltozós egyenlet tele mérlegelnivalóval, párnaponta felbukkanó új tényezővel, megmozgatva a szívet és az agyat is. A fejem már szivacsos a sok agyalástól. A határidő sürget, hamarosan döntenem kell. És nem tudom, mit tegyek. Ilyenkor jövök rá mindig, hogy nagyon nehezen tudok dönteni, és nem is szeretem az ilyen helyzeteket… Bár egyértelműen billenne valamerre a mérleg! De nincs mese, a végső döntést nekem kell meghoznom…

Ja, amúgy lakásügyről van szó. Majd mesélek még…

Ui.: Kistündér mindeközben láv 🙂  

Mi lennék, ha…?

2009 március 24. | Szerző: mezgaaladar

Köszi, lányok (ezúttal Beccy és ‘Pilla), íme a válaszaim:

Hónap: április

A hét egyik napja: péntek

A nap egy időpontja: reggel 8

Bolygó: Föld

Tengeri állat: az semmiképpen!

Cím: Shut Up I Am Dreaming of Places Where Lovers Have Wings (Sunset Rubdown nevű zenekar egy amúgy semmi különös száma – de a cím volt a kérdés 🙂

Berendezési tárgy: kanapé

Történelmi személy: valami nagy király háttérben maradó, de nagy hatású minisztere

Folyadék: grapefruit-lé

Drágakő: nem drága, de borostyán

Fa: mammutfenyő

Madár: …passz…

Szerszám: …passz…

Virág: orgona

Időjárás: hosszú hideg után először betörő melegfront

Mesebeli lény: hát Mézga Aladár 🙂

Hangszer: dob

Állat: …passz…

Szín: narancssárga

Érzelem: gondtalanság (mondjuk, hogy érzelem)

Zöldség: sárgarépa

Hang: roppanó őszi avar

Elem: …na, ez már hülyeség… 🙂

Autó: valami megbízható, szépen dizájnolt típus

Dal: Vágtázó Halottkémek – Éjjeli röpülés

Film: Apocalypto, vagy Oldboy

Könyv: valami Zola regény

Étel: valami krémes édesség

Hely: egy közeli nagyvárosra panorámás hegytető

Íz: édes

Illat: égő avar (avar-motívum újra előjön :), vagy Kistündér bőrének illata rögtön ébredés után

Hit: “önbizalom”

Testrész: térd

Arckifejezés: szerelmes pillantás

Tanóra: földrajz

Rajzfilm: Mézga család, naná 🙂

Mértani alakzat: kocka

Szám: 8

Ruhadarab: kényelmes cipő

Ékszer: medál

Kiegészítő: (ez a kérdés, gondolom, csak nőknek szól 🙂

Szeretet megnyilvánulása: biztató mosoly

Rovar: semmiképpen!  

Szingli hétvége

2009 március 15. | Szerző: mezgaaladar

Kistündér pénteken hazament Anyukájához, így hétvégére szingli maradtam. Utoljára december elején volt, hogy egyedül aludtam itthon. Bevallom, nagyon élvezem! Az ég világon semmi különöset nem csinálok, de már kellett ez a kis szingliség. Pénteken ex-, még épp jelenlegi- és jelenlegi kollégákat (az egykori legvidámabb szoba munkatársait) hívtam egy kis vidámkodásra. Söröztünk, szólt a zene, és siránkoztunk a válság miatt, ami mindannyiunk hangulatára rányomja a bélyegét. Komolyan, az van mindannyiunkkal, hogy lefelé görbülő szájjal megyünk dolgozni, ott robotként tevékenykedünk (már akinek van munkahelye!), és már nem járunk sehova szórakozni (már akinek van munkahelye :). Rémisztő! Hárman utána mentek az éjszakába, de én bepunnyadtam – meg is kaptam érte a magamét 🙂

Tegnap elkezdtem szervezni a 15 éves érettségi találkozónkat. Basszus, ez is mennyi meló, míg meg tudok írni egy körmailt. Iwiwen ugyebár nem lehet mindenkinek válaszolni, így körüzenethez email kell mindenképpen. Iwiwről kellett leszednem a mailcímeket. Aki pedig nincs ott fent, annak régi mobilszámaira írtam SMS-eket (fele válaszolt), többi 2-3 ember után még tart a nyomozás (felesége emailcímén keresztül pl.). Kb. tíz ember már válaszolt is, amit jó aránynak ítélek. (A 39 fős osztályból 6-7-en mai napig tartjuk a kapcsolatot, úgyhogy majdnem a fele “képbe került”.) Vezetem az excelt a lehetséges időpontokról, aztán, ha minden jól megy, egy hét múlva ki is hirdetem a végső időpontot. Imádom az osztálytalikat, és sehogy sem értem meg a fanyalgókat, ill. azokat, akik azt válaszolják, hogy nem érdekli őket (5 éve volt 2-3 ilyen is…). (Na és az a tanárként dolgozó ex-osztálytársam szerintetek mennyire “életképes”, akit a szülei vonalas számán keresztül értem el, akik adtak hozzá egy mobilszámot. Hívtam is a srácot, aki lelkendezve mondta, hogy jó, hogy hétvégén hívom, mert akkor kapcsolja csak be a mobilját. Viszont emailcímet nem tud adni, mert ami postafiókot évekkel ezelőtt létrehozott, nem emlékszik a jelszavára…) 

Délután ex-franciás csoporttal taliztunk. Már kb. 5 éve nem járunk, de a csoport (a tanárlánnyal együtt) évente párszor összejön. Csupa lány + én egyedül fiú 🙂 Jót mókáztunk, csokifondue-ztünk, aztán jöttem haza. Este hívtak haverok, de inkább kiélvezem az egyedüllétet, úgyhogy maradtam itthon, és késő éjjelig olvastam.

Most meg dolgozgatok (kedden sajtótájékoztatót tartok, és írom rá a prezit – majd olvashattok sok helyen a sajtóban / hallhattok a rádióban 🙂

Szóval, ilyen az én szingli hétvégém. Ritkasága miatt nagyon élvezem. Kistündér persze “poénból” nyomatékosította is, hogy élvezzem ki ezt a 2,5 napot, mert ki tudja, mikor lesz a következő… De azért nagyon imádom, mert igazából ő se nagy kedvvel ment el, hanem részben azért, hogy egy kicsit egyedül lehessek – legalább is nekem ezt adta be 🙂  

Ami nagyon hiányzik viszont, az a puszistop. Reggelente imádom “felpuszilni” Kistündért álmából, illetve a lábánál fogva kihúzni az ágyból. Ja, és múlt hétvégén céges nőnap alkalmából volt náluk profi fotózás. Alapból nagyon szép ugyebár, de olyan képeket hozott haza, hogy csak lestem! Mindig is tudtam, hogy sokat / többet ki lehet belőle hozni, de hogy tiszta fotómodell legyen egy kis profi sminkkel és belőtt frizurával, ejjj 🙂 Iwiwre ki is raktam egy képet róla nagy büszkén!        

Szumma-szummárum, jó együtt, most is mennek a láv-SMS-ek, meg beszélünk is többször, de azért nagyon hiányzik néha a négy fal közti magány. Ahogy látjátok, leírtam, semmi ok, hogy féltékeny legyen rám, amikor itt hagy egyedül. Pedig tudom, hogy az, és ez nekem is új élmény. Most mondjam meg neki, hogy keresse meg a blogomat, és olvassa el a magamról írt egy mondatot jobb felül, miszerint nem vagyok tipikus pasi? Szóval, kell a szingliség néha. Csak úgy… Aztán vasárnap este össze lehet nagy boldogan ölelkezni.

Ja, és a tavasz már igazán…, komolyan…, gyerünk már! Nagyon várjuk!!!  

Könnyed film “súlyos” témákról :)

2009 március 15. | Szerző: mezgaaladar

Sajnos, a hivatalos trailert nem lehet berakni, de keressetek rá a “tecső”-n. Szerdán láttuk Kistündérrel. Igazából nincs benne újdonság, mindenki ismeri a tipikus női és férfi párkapcsolat-kezdeti kérdőjeleket, feszkókat, bakikat. De így összeszedve nagyon mulatságos, könnyed film kerekedett belőle. Mondjuk, ha nem ingyen lett volna a mozijegy, akkor valószínűleg elmegy mellettünk, de jó, hogy így alakult. (Kistündér persze a végén megjegyezte, hogy ezt inkább barátnőkkel kellett volna megnéznie… 🙂

He’s Just Not That Into You (Nem kellesz eléggé)

 

Szójáték

2009 március 13. | Szerző: mezgaaladar

Három blogbarát (‘Pilla, Beccy és K-J) is továbbpasszolta nekem a szavas játékot, amit egyrészt alapból is köszönök; jól esik az ilyen, na. Másrészt pedig arra is jó, hogy végre írjak. Most valahogy egyszerűbb így, “orientálva”…

Hit: Leginkább önmagamban hiszek, hogy tudom úgy irányítani a dolgokat, hogy minden a lehető legszebb-legjobb legyen. Általános iskolás koromban hittem a lélekvándorlásban (az UFO-k mellett), de már kinőttem ezt is rég. Mindenesetre órákat töltöttem azzal, hogy kikalkuláljam egy Hernádi Gyula-könyvvel, hogy mi voltam előző életemben, és mi leszek ezután. Nyilván hülyeség az egész, de akkor izgi volt. Szóval én ilyen racionális ember vagyok.

Hagyomány: Magam körül inkább megszokásról, beidegződésekről beszélhetek csak. A hagyomány szerintem nem egyénekhez köthető, hanem társadalmi csoportokhoz.

Lehetőség: Csak akkor élek velük, ha biztosan látom a döntésem kimenetelét. Nem vagyok egy “vágjunk bele, aztán lesz, ami lesz”-típusú ember. Mindenesetre minden döntésnél a legrosszabb verziótól veszem végig a lehetőségeket, így szűkítem a döntési kört.

Gyermek: Jó volt gyereknek lenni, és a többséggel ellentétben nem is akartam felnőni soha. Ebben nagy része volt a szabadságnak és biztonságnak, amit a szüleimtől kaptam. Szeretném, ha sok gyerekem lenne, és először leginkább egy kislánynak örülnék, akivel lehet majd dicsekedni mindenfelé, és szerethetem benne az anyját is. Ez nagyon jó érzés lehet!

Korlát: Nem nagyon éreztem soha magam körül, semmilyen téren. Ha volt is, nem vettem róla tudomást. Ott és addig próbálom maradéktalanul jól érezni magam, ameddig a korlátok engednek.

Szülők: Apu és Anyu, mint szülők a lehető legjobbak, ez nem vitás! Nagy mázlim volt / van velük, az tuti. Maximálisan támogatnak minket, és megbíznak bennünk. Gyakorlatilag mindent megkaptunk tőlük. Kár, hogy mint házaspár nem funkcionálnak jól – ez életem egyik legnagyobb szomorúsága…

Dallam: A zene része, és ezért nagyon fontos az életemben. Régebben a dallamosabb zenéket szerettem (még ha hörgött is az énekes, és visított a gitár). Most már jó ideje fontosabb a hangulat. És azt dallam nélkül is nagyon jól lehet megjeleníteni.

Formabontó: Sosem törekedtem arra, hogy formabontó legyek. Ha az voltam mégis, az véletlenül történt 🙂

Selyem: A Selyem c. könyvet szeretem. Mint ruhaanyag cumizós korszakomig volt meghatározó, mert csak úgy szerettem cumizni, ha közben Anyu selyem otthonkáját morzsoltam. És erre ma is emlékszem, komolyan!

Barátság: Az egyik legfontosabb dolog az életben. Barátok között nőttem fel, és mindmáig meghatározók. Szoros összefüggést látok a barátok nélküli élet és a lelki labilitás között. Évtizedes baráti köröm ugyanakkor sajnos bomlóban van, ahogy egyre többen “családoznak”. Jó lenne megtartani őket, de ez mindig csak kölcsönösen működhet. 

Vacsora: Amíg egyedül laktam, minden második este virslit ettem. Ma már csak kb. hetente 🙂 Mostanában jó étvágyam van a vacsorához, és már Kistündért is sikeresen rászoktattam, hogy este egyen rendesen, és ne a korgó gyomrára riadjon (riadjunk!) fel hajnalok hajnalán.

Munkahely: Kilenc év alatt eddig három “klasszikus” munkahelyem volt. Mindmáig visszasírom az elsőt, amikor gimnáziumban tanítottam, mindössze fél évig. De azért szerencse, hogy kb. zsebpénznyit kerestem, és eljöttem, mert ma már lehet, hogy nem élvezném a diákságot. (Bár mondjuk akkor tovább léphetnék egyetemre, mint most is, mellékállásban.) 

Biztonság: Nagyon fontos az életemben, vagy talán egyenesen a legfontosabb tényező. Kezdve azzal, hogy magamban biztos legyek. Próbálok biztonságos életet kialakítani magam körül. Igazából ennek a gyerekkori eredetével is tisztában vagyok; nem olyan régen jöttem rá, miért olyan fontos ez nekem. 

Nagymama: Sajnos nem volt olyan tipikus, “mesekönyves” nagymama-kapcsolatom a nagyijaimmal. Még él mindkettő (egyik 98 éves, másik csak 75 körüli) szerencsére, de inkább csak formális a kapcsolat. Ja, és kiskoromtól magáznom kellett őket, ami szerintem nagy hülyeség volt a szüleim részéről, mert ez alapból távolságtartást szül a gyerekben szerintem…  

Részegség: Sosem voltam nagyivó, nem bírom az alkoholt. Először egyetem elsőben voltam részeg, és csúnyán is végződött az ügy, nagyon szégyelltem magam. Az elmúlt években évi átlagban egyszer lendülök túl a veszélyes vonalon, és mindig nagyon nyomorultul érzem magam olyankor. Soha nem értettem meg T barátomat, aki egy ujjledugással újra “befogadóképessé” tette magát… 🙂 

Kapcsolattartás: Alap dolog. A kapcsolattartás példaképe vagyok (kivéve a rokonságot, és erre nem vagyok büszke). Mindig én szervezem az osztálytalikat (most hétvégén vágok bele a gimisbe), a rendszeres összejöveteleket, és nálam futnak össze az infók. Nem értem meg azokat pl., akik számítógép előtt ülnek egész nap, és nem válaszolnak a baráti emailekre. 

Fagyöngy: Az az a piros bogyó, ugye? Hááát, tudom, hogy a meghittség jelképe, de nekem nem mond sokat…

Blog: Több, mint egy éves, és még mindig íródik… Jó dolog nagyon, az tuti! Egyik exem miatt kezdtem el, ő is itt van még köztünk…

Együttérzés: Nem is tudom, ehhez többet kéne még gondolkodnom… Szerintem nem vagyok az együttérzés példaképe; valahogy próbálom távol tartani magam az olyan helyzetektől, amiben így kéne megnyilvánulni.

Győzelem: Jó dolog győztesnek lenni. Ha egyéni “küzdelem” megy valamiben, akkor törekszem rá. Csoporttal már nem olyan fontos, hogy kitűnjek.

Nők: Családunkban ők a dominánsak. És a blogomban is elég nagy a szerepük 🙂 Szeretek nők között lenni, sok lány barátom van, és szerintem elméletben jól beszélem a nyelvüket – bár a tudás gyakorlati hasznosításával vannak nehézségeim…

Vallás: A “Hit” címszónál kiderült, hogy a vallás nem játszik szerepet az életemben, egyáltalán. És nem is szeretném, ha valaha nagyobb fontosságot kapna, mert az azt jelentené, hogy “meggyengültem” önmagamban, és kapaszkodót keresek. 

Mesék: Általános iskolában rendre én nyertem az iskolai, sőt, többször a kerületi mesemondó versenyeket. Felnőttként viszont a realizmus híve vagyok. Könyvekben is csak “hihető”, életszerű történeteket szeretek olvasni. Kíváncsi vagyok, milyen lesz majd, mikor a gyerekeim révén újra betörnek az életembe a mesék 🙂 

Pletyka: Hmmm, erről nem jut eszembe semmi…

Rasszizmus: Nagyon toleráns vagyok, sőt, leginkább talán a faji kérdésekben. Nyugati nagyvárosokban járva mindig irigylem a sokszínűséget.  

Hiúság: Szerintem egészséges mértékben vagyok hiú. Ez ugyebár általában a külsőségekre vonatkozik. Na, ha ezt nézzük, akkor pedig egyre kevésbé, ahogy ereszkedik meg a hasam, és ritkul a hajam… 🙂 

Csalódás: Nagyon naiv és hiszékeny vagyok, ami melegágya a csalódásnak. Magamból indulok ki mindig, és ezért szoktam megdöbbenni, hogy mikre képesek az emberek. Ugyanakkor nem gyakran csalódom, de akkor általában nagyot. A “kiheverési idő” pedig eset-, érintettség- és kimenetel-függő. 

Város: Csak itt tudok élni, ez a lételemem. Nagyvárosi nyüzsgés nélkül becsavarodnék. Mindig sajnáltam a kis faluban lakó unokatesóimat.

Naivitás: Ld. kettővel feljebb.

Pénz: Köszönhetően a szüleimnek, aztán pedig a munkámnak (persze csak a tanárkodás fél éve után 🙂 soha nem voltak anyagi gondjaim. Ha pénzről van szó, nagyvonalú vagyok. Azért ennek a #&!%/@?! válságnak a bűzös leheletét megérzem én is, nincs mese…

Ha nem baj, akkor nem passzolom tovább senkinek a szavas játékot. A hétvégén írok ám a mindennapi történésekről is! 🙂   

A helyzet az, hogy…

2009 február 28. | Szerző: mezgaaladar

…igazából nincs változás az előzőekhez képest. Ja, a fülem talán jobb most már, csak néha tompul el a hallásom. Az állandó hétvégi hajcihők viszont egyre jobban zavarnak; komolyan, már félek a hétvégéktől. Múlt szombaton a sípályán nagyon csúnyán összebalhéztunk Kistündérrel. Szégyellek is visszagondolni rá, bakker… És közben meg szeretjük egymást nagyon. De akkor mi nem stimmel?

Amúgy most lesz Kistündér 30. szülinapja. Családjával ma volt az ünneplés. Vettem neki egy nagyon szép borostyángyűrűt, hatalmas; azt ma oda is adtam. Már nagy büszkén hordja is 🙂 Hétfőn, az aktuális napon meg elviszem répatortázni, és kap még egy Chanel Szépségszigetbe szóló extra-mega-energetizáló arckezelést is, remélem, annak is örülni fog. És jövő hét végén, amikor az én családommal jövünk majd össze, sütök neki egy mousse au chocolat tortát is. Sajnos mindenféle baráti meglepi-bulis szervezést már hónapokkal előre letiltott, pedig azt szívesen összehoztam volna. Jó lenne már egy nagyot bulizni… olyan táncolósat!

A héten voltunk egyévesek is. Megnéztük színházban az És mennyi szerelem c. könnyedséget. Nekem túl habos is volt, de bőven élvezetes. És hát az még hétköznap volt, tehát éppen minden szuper…

Tényleg fura a szitu. Én biztosan érzem, hogy szeretem őt, de elmondása szerint ő ezt nem mindig érzi rajtam. A türelmetlen alaptermészetemmel van a baj, amire már régebben is sok volt a panasz. Igazából már elemeztem is, hogy mi a gond: máshogy szocializálódtunk, mások a tűréshatáraink. Én sokat kritizálok, türelmetlenkedem – nálunk otthon másról sem szólt a családi élet… Kistündér viszont csak tűr, és nyel (ő meg ezt hozta otthonról), és mindig olyankor robban ki, amikor én épp úgy érzem, hogy az ég világon semmi rosszat nem tettem. Ilyenkor azért elszégyellem magam, és próbálom kiengesztelni, de ő bekeményít. Napokba telik aztán, mire rendeződnek a dolgok. Egészen a következő kitörésig… Sajnos a sok mindennapi feszkó nem nagyon kedvez a beleszarósság kifejlesztésének. Pedig meg kell próbálnom! Nagyon jó lenne nekünk, ha jó lenne együtt! 

Sírás lesz a vége…

2009 február 18. | Szerző: mezgaaladar

Űzött vagyok, és érzem, hogy nem lesz jó vége. Csak azt nem tudom még, hogy minek. Sok mindenben helyt kell most állnom, sok mindenkinek meg kell felelnem, de érzem, hogy lehetetlenség, hogy minden jól sikerüljön. Rossz vége lesz…

A munkahelyemen kapaszkodnom kell a székembe. D március végéig még van, utána én veszem át az összes munkáját. Emellett az én eddigi feladataim a válság ellenére is csak alig csökkennek. Közvetlen főnököm hétfőn a Vezért akarja meggyőzni, hogy elég a leépítésből, innen már a mindennapi működés rovására menne bárki elküldése. Ehhez kell nekem is, mint mindenkinek a hozzám tartozó területről meggyőző anyagot leadni, és drukkolni, hogy megmaradjon a munkám…

…Aminek elvesztése azért is lenne különösen fájó, mert tavasszal bőven nyolcszámjegyű hitelt kell felvennem. A legjobbkor… Az új lakást még a válság előtt lefoglalóztam, és semmiképpen nem szeretném, ha ezt elbuknám. Tehát, nem léphetek vissza, Kistündér bármennyire is próbál erről meggyőzni. A ház rendben készül, jó lesz-szép lesz, és igazából szívesen fogok odaköltözni. De most már valahogy mégis visszakoznék, ha lehetne.

Az új lakás megvásárlása azt jelenti, hogy a mostanit el kell adnom a következő hónapokban. D – aki ugyancsak oda költözik – már meg is hirdette a sajátját, de nem is jelentkeznek rá. Nehéz lesz ez is, érzem, és persze sok macera.

Elkezdődött közben a tanítás is. Az órám egyre népszerűbb, idén már 37-en vették fel, pedig nem kötelező. Szeretem csinálni, de kb. ingyen dolgozom. A diákok viszont lelkesek. A tavalyi évfolyamból szakdolgozóm is van, én vagyok a külső konzulense. Egy másik szakdogát meg bírálnom kellett nemrég. Sikerélmény tehát van benne, de sok energiámat elveszi. És ma is torokfájásig erőltettem a hangomat. (Ja, és a munkahelyemen sem nézik szerintem jó szemmel, hogy ezzel is foglalkozom.)    

Jöjjön az egészség topic: Baj van a jobb fülemmel. Hétfőn voltam hallásvizsgálaton, és 1000 Hz felett nem az igazi. A doktornő hallóideg-rendellenességet gyanít, pedig nem ért sem nagy zajhatás, se megfázva nem voltam (ezeket kérdezte; a napi fülhallgatós zenehallgatás nem érdekelte…). Kaptam háromféle vitamint és egy pirulát + háziorvos által felírt orr- és fülcseppet is használom még. Nagyon remélem, hogy elmúlik a gyakori tompa hallás, nem szeretnék így maradni; félek is igazából…

Lássuk a magánéleti kihívásokat! Kistündérrel elég hullámzó a viszonyunk. Nagyrészt hatalmas láv, viszonylag gyakori mélypontokkal. Nem vagyok ehhez szokva. Őelőtte életemben egyszer emeltem fel a hangom egy barátnőmre, de alapból nagyon kerülöm a konfliktusokat. Az meg, hogy egy lány miattam sírjon, teljesen szokatlan, és nem is tudok vele mit kezdeni. Pedig mostanában többször előfordult… Mindketten akarjuk, hogy jó legyen, és lehet, hogy a nagy görcsölés miatt vannak a feszkók. Na meg a rohadt hosszú tél, amikor nem lehet normális programokat szervezni, és az embert nyomasztja a lakásba zártság. Amúgy Kistündérnek “kerek számú” szülinapja is most lesz, meg az egyéves évfordulónk (ja, meg nőnap), úgyhogy napok óta rohangálok az előbbi bejegyzésben írt borostyángyűrű után, és úgy néz ki, végre találtam is. Meg még egy másik jó ajándékötletem is van, majd elmondom…

Mindeközben úgy érzem, hogy elhanyagolom a családomat és a barátaimat. Gergő uncsiöcsi most volt féléves, és szuperaranyos. Nagyszüleim műtétről műtétre “rohangálnak”, tesóm nem boldog a párjával, és a szüleim is bármikor lerobbanhatnak, mert nagyon sokat vállalnak… Barátokkal pedig örülök, ha kéthetente találkozom. Amióta Kistündérrel lakom, egyszerűen limitálva vannak a lehetőségeim ilyen téren, ami frusztrál. Mindenesetre szombaton síelni készülünk a Mátrába. Az én lábamon kb. 15 éve volt utoljára síléc, Kistündérén pedig még soha. De jó lesz biztosan!

Na, szóval ezek vannak. Minden oldalról érzem a nyomást, az elvárásokat. Súlyozni pedig nem tudok, soha nem is tudtam (mindenesetre úgy érzem, mostanra én magam kerültem az utolsó helyre…). Egyszerűen meg akarok felelni mindenkinek. Ez pedig tökéletes táptalaja az állandó feszkónak és gyakori kétségeknek.

Hááát, csak ügyesen, Aladár…!